A lázári református templom A lázári református templom A lázári református templom A lázári református templom A lázári református templom A lázári református templom A lázári református templom

KopjafaBékesség Istentől!

Isten hozott Kedves Vendég!

Így is kezdhetném a köszöntést….
Természetesen jó helyen jársz, mert a Lázári Református Egyházközség honlapját olvasod. Lelkipásztori köszöntésem ezért egész közösségünk nevében szól.

Megtisztelő számunkra, hogy benéztél hozzánk. Íme, mint láthatod ezt a lehetőséget is megragadtuk, hogy jó szándékú érdeklődő testvéreink számára elérhetővé tegyük magunkat. Nyilván ezzel régi tartozásunknak is eleget teszünk amikor virtuálisan is megnyitottuk templomunk ajtaját, hogy a fizikai távolság többé senki előtt ne lehessen akadály. Mint a múltban, úgy a jelenben is a jó szándék vezetett. Jézus Krisztusunk jó szándékú szolgálata. Ebben bennünk partnerre találsz.


Több száz éves múltra tekint vissza Református Egyházközségünk. Lélekszáma a harmadik évezred elején is számottevő, hiszen 470 lélek tartozik e közösséghez. Feljegyzés szerint is 60 önálló lelkipásztora volt eddig gyülekezetünknek. Jelenét tekintve pedig Isten szerinti reménység tölt el, hiszen aktív gyülekezeti élet és szolgálatok, valamint nagyszerű és áldásos események tarkítják mindennapjainkat.

Szeretettel hívunk hogy csatlakozz hozzánk Istenünk szolgálatában. Mert a szeretet és békesség szolgálata napi feladatunk. “….én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24,15b).
Köszöntő szavaimat pedig had zárjam áldással:
“Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal! (2 Thess 3,16)

Tisztelettel és szeretettel mindnyájunk nevében
Képíró Gyula Jenő
lelkipásztor sk.

“Gulácsi Anna” Nőszövetség -Lázári

A Lázári Nőszövetség 2008-ban alakult újra.

Bővebben

Három lányka konfírmált

Ebben az esztendőben konfírmáltak a legkevesebben lázári lelkipásztori szolgálatom elmúlt 17 évét tekintve.

Bővebben

Tavalyi kép…idei aktualitás

Az épitkezés 2011-ben is folyt nagy lendülettel.

Bővebben

Copyright © 2011 A Lázári Református Közösség Honlapja. Minden jog fenntartva. Powered by SMWebDesign